Nehezen, de újabb három ponttal gazdagodtunk

Az Estadio La Roseldaban szorongatott meg minket a Malaga, de ez az akadály is sikeressen lett véve

A mérkőzés jól indult, mert már 64 másodperc után vezetni tudtunk Munir góljával. Ám a gól után nem vittük be a megrendítő ütést és a Malaga hatalmas rohamokat inditott a kapunk ellen. A 32. percig sikeressen megúsztuk az Andalúzok hatalmas nyomását, ám ekkor megtört az emígy is katasztrofálissan játszó védelmünk. A gólt Juanpi szerezte és ezzel döntetlennel fejeződött az első félidő.
A szünetben sikerült az, amire vágytunk. Luis Enrique rendet rakott a fejekben és egy Vermaelen-Mathieu cserét hajtott végre, ami életet lehelt a védelembe.
A második félidő jóval kiegyenlítettebb lett. A Malaga számára már nem volt átjáróhz a védelmünk és Bravo dolgai is lényegesen könnyebb lett. A végeredmény Messi álította be az 52. percben. A mérkőzés vége felé már a játékosok egyre jobban durvultak. Adriano a 73. percben egy sérülés miatt lejött. 

A mérkőzés rávilágított, hogy: 

1) Neymar nélkül atámadó sor nem a legerősebb (hozzá kell tenni, a Malaga védelme remekül figyelte Suárezt és Messit)
2) Adriano remekül teljesített és gyakrabban kellene játszania (Messinek hatalmas gólpasszt adott)
3) Rakitic fontos tagja a középpályának és a pályára lépése után megtáltosodott a klub


Az MSN az idei szezonban 69 gólt szerzett: Suárez 29, Messi 20 és Neymar 20

Adriano csupán elővigyázatoságból lett lecserélve, elmondása szerint csak kisebb fájdalmat érzett a combjában

Claudio Bravo első gólját kapta a 2016-os esztendőben

A Barcelona a Real Madrid elleni siker óta először tudott nyerni idegenben

Ajánló
Kommentek
  1. Én