"Nem volt erőszak, vér nem folyt"

A Barcelona és az Espanyol újra összecsapott. Ez alkalommal a Király Kupában

Pape Diop nyilatkozata mindent elmond a mérkőzésről

 

"Nem mondhatják, hogy erőszakossak voltunk, mivel senkinek nem folyt a vére. Ha azok akartunk volna lenni, mindannyiukat hordágyon vitték volna le"

 

 

A mérkőzést a Barcelona nyerte 4-1-re. Ugyan hamar vezetést szerzett az Espanyol Caicedo révén (9'), Messi először egyenlített (13'), majd a megfordította a meccset egy hatalmas szabadrúgásgóllal (44'). A második félidőben is dominált a katalán óriás és Piqué megszerezte a harmadik gólt is (49'). A kést Neymar forgatta meg az Espanyolban (88'). 

 

A mérkőzésre ismét a pankráció volt jellemző. Nem véletlen, hogy 13 lap villant a meccs folyamán és ebből 2 piros az Espanyolnak. Persze ha a bíró jobban, figyel ez a szám jelentőssen megugrott volna. 

Gólokkal a rasszizmus ellen!

Érdekes módon állna bosszút a városi riválison a Barcelona

Miután az Espanyol elleni derbin rasszista énekeket kántáltak a rivális drukkerek Neymarnak és ezt a bíró nem említette meg a jegyzőkönyvben, a klub igen érdekes módon állna "bocsszút". A Szerdán esedékes Király Kupában minnél több gólt szeretnének lőni a rivális gárdának, ezzel megakarják alázni az ellenfelet, a Január 2.-i események miatt

A RFEF-hez fordul a Barcelona

A barcelonai derbin történtek miatt a klub a Spanyol Labdarúgó Szövetséghez fordul

A tegnap esedékes Espanyol elleni mérkőzésen, az ellenfél szurkolói rasszista megnyílvanulását a bíró nem említette meg a jegyzőkönyvben. Így a klub a Liga vezetőségéhez fordult az ügy miatt. Az Espanyol fanatikusok nem csak Neymar, hanem Suárez és Messi felé is provokatív viselkedést mutattak.

Döntetlennel kezdtük az évet

Nem sikerült megnyernünk az Espanyol elleni derbit. A mérkőzés nem a helyzetek, hanem a pankráció miatt volt csak érdekes. A városi riválisunk utoljára 2012 Január 8.-án tudott pontokat lopni ellenünk.

Sikeressen csent pontot a városi rivális Espanyol. A mérkőzést ugyan a Barcelona uralta, de gólig egyik fél sem jutott. A mérkőzésen 31 szabálytalanság (Espanyol 21 - 10 Barcelona) történt. Lapokból 8 lett, mindegyik sárga (Espanyol 5 - 3 Barcelona).

Luis Enrique nyilatkozott az Espanyol elleni derbi előtt

Luis Enrique nyilatkozott a városi rivális elleni mérkőzés előtt: "Ez egy derbi és mindig különbözik a többi mérkőzéstől. Ez a három pont lenne a kulcs." "Kedvelem ahogy az Espanyol játszik. Nem arra számítok, hogy hátul játszanak, támadni fognak és gondot fognak okozni nekünk"